Tudatos gondolkodó vagy?

Felelősségről írni, beszélni a környezettudatos életmód rovatban mondhatni könnyű feladat. Ám, hogy mégsem rázom ki a kisujjamból több dolog, tény és tapasztalat is indokolja.

Egyrészt, mert ez a terület is, mint ahogy teljes életünk rendkívül összetett, milliónyi folyamat összessége és összecsengése, másrészt, mert nem csak a környezetünkért kell felelősséget vállalni, hanem cselekedeteinkért, mondatainkért, önmagunkért és a létezésért. És itt is igaz az a tény, hogy aki az élet más területén is felelősséggel gondolkodik, annak nem jelent nagy kihívást vagy feladatot környezetbarát módon élni.

Azt is tapasztalom, hogy azoknak az embereknek, akik akár frissen, - a felgyorsult események láttán, - akár már évek óta a természet örök körforgását tisztelve élnek nehéz újat mondani, vagy mutatni. 

Ők éppen azért élnek, tevékenykednek a természettel összhangban, mert felelősséget éreznek iránta, mert tudják, hogy az emberek létezése csak egy normálisan működő természeti világban lehetséges. Ha felborul az egyensúly - és bizony már felborult - akkor akár a klimatikus adottságok, akár a föld termőképessége, a levegő tisztasága, az ezek következtében kialakuló, negatív gazdasági folyamatok, mind-mind súlyos nehézségeket támasztanak majd, vagy már most azt támasztanak az emberi léttel szemben. Azonban az tény, hogy mi vagyunk jóval kevesebben, akik felelősséggel gondolkodunk, és akik a napi rutinokon át teszünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy legyen holnap. És holnap is süssön ki a nap, és holnap is legyen mit enni.

Ijesztően hangzik, de nem riogatásként kell olvasni, hallani egyre több fórumon, híradásban, hogy a 24.órában vagyunk. Viszont, ha most nem teszünk akár csak egyetlen lépést azért, hogy fenntartható maradjon az élet a Földön, akkor mi végre vagyunk gondolkodó, lehetőleg felelősséggel gondolkodó élőlények?

A napokban kezembe került Kurt Vonnegut néhány gondolata, hát nem látta túl rózsásan már évekkel ezelőtt sem a világ, és benne az emberek cselekedeteit:

„A legnagyobb igazság, amivel szembe kell néznünk - s ami valószínűleg megfoszt életem hátralévő részében a jókedvre való hajlamtól - az, hogy szerintem az emberek le se szarják, hogy fennmarad-e ez a bolygó, vagy sem. Nekem úgy tűnik, mintha mindenki úgy élne, mint a Névtelen Alkoholisták: egyik napról a másikra. És mintha mindenkinek elég lenne még néhány nap. Nagyon kevés olyan embert ismerek, aki az unokái világáról álmodozik." - Kurt Vonnegut – A hazátlan ember /2006./

Tudom sokan, sajnos túl sokan rántják még meg a vállukat, és hárítanak azzal a rózsaszín felhőcskébe burkolózó hittel, hogy „ugyan mit tehetnénk mi kis emberek, nem rajtunk múlik.” 

De kérdem én, akkor kin múlik? Ha mi nem teszünk semmit, akkor kire várunk? Mellesleg én akkor sem tartom magam kis embernek, ha tudom, hogy a világ sok milliárd élőlényéhez képest csak egy vagyok a sok közül, durván fogalmazva statisztikai adat, József Attila szavaival élve: kartoték adat. De én nem így tekintek az életemre.

Az én életem, az én lehetőségem és az én felelősségem!

Tudom, hogy sokan ugyanígy a maguk életének, sorsuknak alakítói. Tudom azt is, hogy a Minerva Capitoliuma olvasói is, és szerencsére egyre többen, felelősséggel gondolkodó egyének nem mástól várják sem a ma, sem a holnap biztonságát. Tesznek azért, hogy tartalmas és értékes életük legyen, így hát rajtunk a felelősség, hogy szóljunk másoknak, mutassunk példát, járjunk elől és ha úgy tetszik: vigyük hírét az igazaknak!

Gondolkodóba estem: vajon akik kifelé mutogatnak, hárítanak, kifogásokat keresnek ők abban is mástól várják a döntést, hogy reggelire vajas kenyeret egyenek vagy sajtos kiflit? Tudom banális, de ha egy ilyen mindennapos, rutinszerű mozzanatban tudunk dönteni, akkor nagyobb és sorsdöntő kérdések esetén miért torpanunk meg? Ott miért nem ennyire egyértelmű, hogy mi a helyes. Ne mások döntsenek a mi életünk, vagy fejünk fölött, hanem hozzuk meg mi magunk ezeket a döntéseket. Igen, az igaz, hogy dönteni felelősség. Jobbra, vagy balra indulni, vagy egy helyben toporogni is döntés kérdése. Ám jobb, ha tudjuk, hogy minden gondolatunknak, szavunknak, döntésünknek, cselekedetünknek következménye van. Annak is, ha toporgunk és nem döntünk. Annak is, ha továbbra is máshonnan várjuk a fenntartható, környezetbarát élet megteremtésének lehetőségeit. 

Annak is, ha a televízió előtt ülve fogjuk a fejünket, hogy „jajj istenem, merre tart a világ?” 

 A világ arra tart, amerre visszük, amerre cselekedeteink kormányozzák. És bizony-bizony mi is benne ülünk, utasok vagyunk, úgyhogy nagyon nem mindegy, hogy az utazást élvezni fogjuk, vagy a vészfékért kapkodva riadt utasként szemlélni a szakadékot.

Nem fogják mások megmondani, hogy mit tehetünk a magunk életében, nem fogja senki helyettünk elvinni a szelektív szemetet, nem fogja senki megmutatni a boltban, hogy mit vásároljunk, nem súgja meg senki, hogy a pazarlásnak mekkora ára van. Viszont a gyerekeink egészen biztosan elénk fognak állni és felelősségre fognak vonni, hogy: Anya, Apa, ha tudtátok miért nem tettetek semmit?

Divatos és gyakran emlegetett szó lett manapság a tudatosság. Én ezt összekapcsolom azzal, ami régen magától értetődő volt, - mert akkoriban még nem volt ennyi termék, vagy élelmiszer, vagy szolgáltatás, technikai vívmány - az mára a hatalmas választéknak köszönhetően körültekintő és felelősségteljes döntést igényel. Ha így tekintjük a dolgainkat akkor igen, ez a tudatosság. Amikor eldöntöm, hogy Pista bácsitól vásárolok a piacon saját termesztésű krumplit, vagy a multiba megyek előre csomagolt zöldségért akkor is tudatosan választok. De ebben a választásban benne van a felelősség is. Döntök arról, hogy a multikat támogatom, vagy Pista bácsit, és rajta keresztül a hazai gazdaságot. Ez utóbbi jól felfogott érdekünk hosszú távon, még akkor is, ha a multi mindent megtesz azért, hogy akciókkal, nyomott árakkal oda csábítson. Neki ez az érdeke. A mi érdekünk azonban az, hogy a jövő generációjának könnyebb legyen, és jó minőségű, haza terméket fogyaszthassanak gyerekeink, unokáink, ehhez azonban ma kell meghozni azt a döntést, hogy vásárlásommal kit, vagy mit támogatok.

Középiskolás koromban került kezembe egy könyv: - Hankiss János: Hajnali három, habfürdő( 1988-as kiadás) – a címe önmagában nem sokat mond, talán nincs is benne sem habfürdő, sem hajnali három, de van benne sok-sok bölcs gondolat, melyek akkor a felnőtt lét küszöbén is sokat jelentettek nekem, és mai napig szoktam idézni belőle gyerekeimnek, barátaimnak 1-1 krízis helyzetben. A könyv legfontosabb értéke az a hatalmas mennyiségű magatartási tanács, életbölcsesség, amellyel az olvasó egy élet során szembe találkozhat. Önmagunk alaposabb megismerésére ösztönző gondolatok, miként, milyen módon viselkedjünk a legkülönbözőbb élethelyzetekben – boldog vagy épp csalódott szerelmesként, felelős szülőként, barátként, főnökként – ezeket a helyzeteket járja körül az írás. Nem regény, nem cselekmények sora, ám remek útmutatás, nekem amolyan kis élet-biblia. Gyakran veszem le a polcról, így teszek most is, amikor a döntés és felelősségvállalás kérdéskörét boncolgatva minél inkább szeretném a hangsúlyt abba az irányba vinni, hogy merjünk a saját életünkben dönteni.

„Minden döntés nehéz: a nagyobbak életveszélyesek. Érthető hát, hogy ide-oda kapkodunk tanácsért, marasztaló vagy külső indíttatásért. Tanácsot kérünk, segítséget várunk. De ilyen egyszerű segítség nem létezik.

Jó lenne másra hárítani a felelősséget, szétosztani a terhet, melyet jövőnk bizonytalansága mér ránk. Próbára tenni a kételyeket, amelyeket a választás kérdőjele kényszerít ki belőlünk. De a választás terhét nem lehet feldarabolni: jog és kockázat a mi vállunkat nyomja, és ami jön azt is nekünk kell viselni.

Keresztútjaidnál így hiába vársz autóstoppra: a kereszteződésben meg sem állhat az autó. Tiltja a szabály.”

Spirituális tanítók vélekedése szerint nem a jövő a legfontosabb, hanem a ma és a most. Az a pillanat, amiben éppen vagyunk, az a helyzet, amit éppen megélünk. Mert csak ez a biztos, csak ez, ami igaz. Minden más, ami még nem történt meg bizonytalan. A jövő, és a terveink ma még csak egy elképzelés, azonban valami olyan dolog, amiért ma kell tennünk. Most, ebben a pillanatban. A 24. órában!

Itt vagyunk a kereszteződésben, ne várakozzunk hát tovább!