Ez a mondat valójában így hangzik: A változatosság gyönyörködtet, nekem mégis ez a megfogalmazás ugrott be, amikor az egyik újság mellékleteként megjelent Ünnepi könyvszemle oldalait átlapoztam.
Fantasztikus könyvek, regények megjelenése várható - a könyvheti listán 45 kötet található - és bár mindig megfogadom, hogy nem, addig nem veszek új könyvet, amíg az elmúlt 1-2 évben beszerzett darabokat maradéktalanul el nem olvasom, de persze elcsábul az ember. Az mindenesetre biztos, hogy hétvégén ellátogatok a Vörösmarty térre az Ünnepi könyvhétre a könyvkiadók részére felállított pavilonokhoz.
És hogy miért gyönyörködtet az olvasás? Mert elvarázsol, messzi tájékra visz, elfeledett, vagy soha meg nem élt érzések felé sodor, mert tanít és segít feldolgozni helyzeteket, netán ráébredni az élet értékeire vagy épp mulandóságára.
Úgy 'huszonéveim' elején volt egy kósza gondolatom, milyen jó lenne összeírni egy füzetbe az összes könyvet, amit addig már olvastam, író, cím, esetleg a dátum, mikor olvastam. Talán bele is fogtam, de hamar rájöttem, hogy a felét nem tudnám már összeszedni. Gyerekkoromban, iskolás koromban is nagyon sokat olvastam, és bár a könyvespolcot végig listázhattam volna, de több könyv könyvtárból, vagy barátoktól kölcsön került hozzám. Így a kíváncsiságomat legyőzve, hogy vajon mekkorára tehető azon könyvek száma, melyeket elolvastam vélhetően felváltotta egy újabb olvasmány.
Természetesen nem a könyvek száma a fontos, nem a mennyiség, hanem hogy mit jelent számunkra a könyv, az olvasás. Magam példáját véve azok a könyvek maradtak meg bennem sok-sok év után is, melyek teljesen kikapcsoltak, szinte megszűnt a világ, ha szóltak hozzám nem hallottam, ha szomjas voltam nem vettem észre. Élesen él bennem egy regény, mely olvasása annyira lekötött, hogy nem vettem észre a kádban időközben kihűlő fürdővizet és vacogó önmagamat :)
Az olvasási készséget és az olvasás örömét kicsi kortól szükséges megismertetni a gyerekekkel. Ügyelve arra, hogy ne terelje el a figyelmet sem színes, izgő-mozgó rajzfilm, sem későbbi korban híradó, vagy más zavaró tényező.
Vitathatatlan, hogy az összpontosítás és odaadás lényeges eleme az olvasási kultúrának. Goethe így ír erről a Xéniák című versciklusban: „Milyen olvasót szeretnék? Elfogulatlant, aki rólam, saját magáról és a világról egyaránt elfeledkezik, s beleéli magát a műbe.”
A gyermekeken lehet legjobban tanulmányozni, hogy miként fest ez az elmélyülés: amikor kipirult arccal könyvük fölé hajolva azonosulnak a történet hősével, miközben szinte megközelíthetetlenné válnak a külvilág számára. Spontán igyekeznek menedékre lelni, ha attól tartanak, hogy megzavarják őket. Gondoljunk csak este a takaró alatt, a padláson vagy a ház különféle zugaiban könyvükbe mélyedő gyerekekre. Vagy magunkra, ahogyan megfeledkezünk az időről, és szinte arra eszmélünk, hogy órákon át olvastunk miközben nem is tudjuk mi zajlott körülöttünk. Teljes átlényegülés ez, miközben vagy a főhőssel azonosulunk, vagy a történet helyszínének leírása ragad magával, netán a felerősödő érzésektől nem tudunk hosszú ideig szabadulni.
Hasonló élményt okozott pár hónapja Nemere István , a Hegy című regénye. Annyira elbűvölt, annyira azonosulni tudtam a könyv lényegével, szereplőivel, azzal a világgal, amelyet megmutatott az író, hogy miközben azt szerettem volna, ne érjen véget a történet, és igyekeztem lassítani az olvasási tempón, húzni az időt, hogy minél tovább tartson ez a katartikus élmény, mégis faltam a sorokat és annyira benne éltem a történetben, hogy nem érzékeltem mikor lett éjszaka, vagy épp hajnal.
Később megosztotta velem egyik kedves barátnőm a könyv alatt, után érzett gondolatait, talán ez a legkifejezőbb: "Nem akartam lejönni a Hegyről!"
Egy olvasással foglalkozó szaklapban találtam a következőket ezzel kapcsolatban:
"Éppen ez az egyik idődimenzióról a másikra való áttérés szokta jelezni az olvasás örömét, amint azt számtalan önéletrajzi dokumentum bizonyítja. Ez az átkapcsolás azt jelzi, hogy sikerült átlépni egy másik világba, hogy végbement az átmeneti átalakulás. Az olvasó bizonyos értelemben kívül kerül önmagán abban az állapotban, amelyben megtapasztalja az olvasás örömét. Ez az élmény szétfeszíti az ént korlátozó szűkös határokat. Minél jobban azonosul az olvasó a szöveggel, annál inkább részesévé válik új, idegen tapasztalatoknak és felismeréseknek. A pszichológusok azt állítják, hogy az odaadó olvasó második családra tesz szert, amellyel párbeszédet képes folytatni. E jelenséget már az ókorban is ismerték. „A könyvek a művelt és tevékeny férfi legjobb barátai” — jegyezte meg Cicero, Seneca pedig ezt mondta: „Legtöbbet a könyveimmel társalkodom.” "
Nagyszerű könyvélményeket kívánok!
Márton Anikó
Megjegyzések
Megjegyzés küldése