Bár nem olvastam még Coelho összes eddig megjelent könyvét, mégis úgy érzem írásaiban mindig nagyon mély, - vagy épp magasságos? - lelki folyamatokat érint. És mindig jóval többről szólnak regényei, mint pusztán a fő tartalmi egység, amire épülnek, vagy ami a vezérfonala egy-egy történetének.
Legújabb könyve, az Alef, - melyet az Athenaeum könyvkiadó jóvoltából olvashattam el - nagyon különleges jelenséget tár fel az olvasóknak. A történet fő cselekménye egy hosszú-hosszú utazás.
Ez az utazás konkrét és átvitt értelemben is igaz, hiszen nem csak többezer kilométer megtételét jelenti az írónak, és a vele utazóknak, hanem ennél sokkal nagyobb és mélyebb utazást is, ami nem földrészeket szel át, és nem pusztán közel tízezer kilométer, hanem jóval több ennél. Idősíkokon, több évszázadnyi létezésen ível át még akkor is, ha történetesen az emberek ugyanabban a vagonban utaznak. Természetesen, mint ahogy sok spirituális tan, vagy történés az életben is, úgy ebben a történetben is tekinthető úgy, mint nagyszerű írói fordulat, vagy igen hatásos eszköz, amelytől egy útkereső ember története nem pusztán egy sablonos útleírás.
De valójában ennél jóval többről van szó. Az idő, mint fogalom, s ami milliónyi ember mindennapjait határozza meg - munkába menet, ebédidőre várva, délutáni bevásárlásra sietve, az esti sétára gondolva - sok tudományos kutatás alapja. Tényleg 24 órából áll egy nap, tényleg 1440 perc egy nap, tényleg pusztán ez az idő meghatározásának eszköze? Percek, órák, napok, évek? Vagy butaság ennyire szigorúan vett számok alapján gondolni múltra, jelenre, jövőre?
Az Alef, mely a könyv címe, és ami a regény egyik meghatározó eleme egy olyan pont, vagy épp halmaz, ahol találkozik tér és idő, találkozhatnak emberek a mában, a múltban, anélkül, hogy elmozdulnának bármerre. Az Alef több nyelv - héber, arab, föníciai - ábécéjének első betűje, a kezdetet jelenti, ám a matematika halmazelméletben a végtelen halmazok számosságának jelölésére használják.
Valami ilyen közös kezdet és összesség az, ami az út során feltárul az írónak is, aki válaszokat keres életének, létének több kérdésére. Megélhető a múlt akár a jelenben is, ha képesek vagyunk átlényegülni, ha képesek vagyunk elhinni, elfogadni, hogy az idő mindig volt, van és lesz, hogy a múlt itt van a jelenben, jelenünk pedig akár a múltban. Talán ez így túlságosan misztikusan hangzik, ám végtelenül egyszerűnek tűnhet, ha mélyebb és tisztább érzésekkel, olykor hihetetlennek vagy különlegesnek tűnő jelenségeket közelebb engedünk magunkhoz.
Az a bizonyos déjà vu érzés/ (franciául: „már láttam”/, ami sokunkat elkap egy helyszínen, vagy egy emberrel találkozva, néha csak szemvillanásnyi időre kerít hatalmába, ám utána sokáig kíséri gondolatainkat, vajon miért éreztük ezt?
Talán ehhez hasonlatos az Alef, valamint az utazás során megélt spirituális mélységek sora. Egy biztos: minden írás, minden gondolatiság annyit jelent olvasójának, amennyit be- és elfogadni képes. Aki nem hisz egy nem látható világban, számára mást jelent majd ez a könyv, mint annak, aki hiszi, hogy kérdéseinkre mindig időben érkeznek a válaszok, csak készen kell állni, és nyitottan kell fogadni azokat.
"Nem vagyok idegen, mert mindannyian utazunk, ugyanazok a kérdések foglalkoztatnak, ugyanaz a fáradtság gyötör, ugyanazok a félelmeink, az önzésünk és a nagylelkűségünk. Nem vagyok idegen, mert amikor szükséget szenvedtem, kaptam. Amikor kopogtam, kinyílt az ajtó. Amikor kerestem, találtam." Paulo Coelho: Alef
Márton Anikó
Megjegyzések
Megjegyzés küldése