A könyv 2 évvel ezelőtt akadt a kezembe, ám akkor a lendületes olaszországi részek után kevésbé kötött le, félretettem. Ám amikor pár hónapja hírét vettem, hogy a belőle készült filmet hamarosan a hazai mozik is bemutatják gondoltam mielőtt megnézem feltétlenül elolvasom.
Végül ez nem sikerült, éppen más könyv kötötte le a figyelmemet, viszont a filmet már szerettük volna megnézni barátnőimmel. Utólag azt mondom teljesen mindegy, hogy az ember olvasta-e a könyvet, mert a film is, a könyv is független, önálló alkotás, azok számára is bőven akad mondanivalója a filmnek, akik még nem, vagy soha nem is fogják a könyvet elolvasni.
Érdekes volt megtapasztalni, hogy mi hárman - egy korosztály, különböző életszemlélettel és élethelyzetekben - háromféleképpen éltük meg a filmet. Utána arról beszélgettünk, ahogy sok más film, ez is éppen úgy hat, amilyen életszakaszban, hangulatban éppen van a néző.
Ha épp szerelmes, akkor ez a része fogja meg, a szeretet, szerelem ereje, vagy épp bánata. Ha éppen keresi az útját, akkor remek párhuzamot lehet vonni a filmbeli útkereső, Liz kereséseivel. És, ha éppen vonzza a spirituális világ, az elvonulás, a meditálás, netán épp egy szellemi vezetőre, gurura vágyik, azok számára is rejteget tanulságokat a film.
Azok pedig, akik épp nem szerelmesek, nem keresik sem gurujukat sem az útjukat, hanem éppen a legjobb helyen vannak az életükben, nos azok számára szépséges tájakat, nagyszerű gasztronómiai látványt, és egy kis keleti bölcseletekkel fűszerezett élményt nyújt ez a közel 2 és fél óra.
A filmről: Hazafelé, meg este is gondolkodtam rajta, nekem nagyon-nagyon tetszett, és nem csak azért, mert az útkeresés miatt sok hasonlóságot véltem felfedezni magamban, hanem mert egy dolog nagyon központi volt - számomra! - benne, az eleven, élő ÉLET megélése, az élmények, az emberek, és igen az ételek, a család fontossága, mert ez mind-mind az ÉLET része.
Szándékosan írom így nagybetűkkel, mert szeretném hangsúlyossá tenni ezt a szót. Nem a hétköznapi, mindennapok múlásával egyenrangúan kezelni, hanem érzékeltetni azt, hogy az élet ott van körülöttünk számtalan dologban. Csak meg kell élni, csak ki kell nyitni a szemünket, csak meg kell fogni, meg kell ízlelni, meg kell érezni!
A kritikákat szemlélve, meg itt-ott fórumokon körbe nézve sok helyen olvastam, hogy az alap felháborodás sokakban ez volt: "...ugyan ki tud 1 évet kivenni a munkahelyéről, vagy lelépni a családjától, hátrahagyva mindent."
És nem is azt kívánom sugallani, hogy: de bizony, ezt bárki megteheti, csupán döntés kérdése az egész. Viszont sugallani szeretném azt, hogy a normál, nyugati kultúrában sokan végig trappolnak az életükön. Vannak társadalmi normák, amiknek kultúráktól függően illik megfelelni: iskolai tanulmányok, kötelező olvasmányok kipipálva, diploma kipipálva, 1-2 gyerek, férj kipipálva, egy jó munkahely kipipálva, fitnesz bérlet, színház bérlet kipipálva, évente 1 nyaralás kipipálva, 5 évente jobb, fiatalabb autó, pár m2-el nagyobb zöldövezeti lakás kipipálva, és folytathatnám azokat a tárgyakat melyek standard tartozékai lettek az életnek, az emberi létnek. Miközben sok-sok olyan élmény van, ami mellett elmegyünk. Sok olyan egyszerű, hétköznapi örömforrás, ami azt a bizonyos egyensúlyt megteremti, mely a filmben gyakran elhangzik.
És bizony a film azt is sugallja, hogy az egyensúly megteremtéséhez néha annyira pofátlanul egyszerű dolgok kellennek, mint egy jó ízű családi vacsora.
Miközben írtam e sorokat, egy idézetet találtam az egyik közösségi fórumon, annyira ide passzol és annyira illik a film mondanivalójához is, hogy zárásként ezt szeretném megosztani:
“Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.” (Wass Albert)Márton Anikó
Megjegyzések
Megjegyzés küldése